2008. november 24., hétfő

Csomagügyek :(

Sziasztok Lányok!

Természetesen még mindig semmi. Úgy gondoltam, hogy péntekig várok, aztán beszélek a csajjal. Viszont kéne akkor egy egységes döntés. Szerintem mindkét verizó jó, nagyon óriásit nem bukunk egyiken sem.

1. Megkérem, hogy újra ugyanezt a cuccot adja fel, csak adja valami biztositottan postára, vagyis annyi plussz pénzt vonjon le, amivel többe kerül a postázás. Ennek az a hátránya megvan, hogy akkor biztosra kell mennünk, hogy tuti mindenkinek kell minden ami korábban a listán volt. Ezt azért kérdeztem igazándiból, remélem Kata is jár erre, mert Kata kiszállt ebből a SAL-ból. Azt mondta, hogy ha megjön a csomag, akkor azért kéri a gyöngyöket, de nem tudom, hogy mik a szándékai, ha nem jön meg, mert arra nem válaszolt.

2. Visszaküldetem a pénzt, és szétdarabolva adjuk fel újra a rendelést, mondjuk 3 cimre postáztatom. Vagyunk 11-en azt hiszem akik rendeltünk, vagy 12-en most igy nem is tudom. Ez mondjuk csak neheziti a pénzügyek rendezését. Mert ugye egyszer visszautaltatom a pénzt, amit ugye mostani árfolyamon váltanak, szóval ezért nem fogunk rosszul járni ha újra rendeljük, igazándiból ugyanolyan áron kapjuk ilyenformán. Tehát most több pénzt fogok visszakapni, nem 175ezret, hanem 220-at. És akkor feladok egy új rendelést nyomban, amiben mondjuk 3 vagy 4 rendelés lenne, attól függően, hogy hogy tudunk csoportosulni. Mindent megint Péter számlájáról fizetnék ki, szóval ugyanúgy 220 forintos árfolyamon fizetném ki, vagyis visszamenne az a pénz ami jött, csak egy kicsivel lenne több, mert ugye akkor 3-4x annyi lenne a postaköltség a több helyre postázás miatt.

Hétvégéig kérlek jelezzétek vissza, hogy melyik verzió legyen, amennyiben nem válaszoltok, akkor a 2. verizó lesz, és annak aki jelez a kérés szerint teljesitem a rendelését.

30 megjegyzés:

Kriszti írta...

Nekem mindkét verzió megfelel, és nem változtatok a rendelésemen. Csatlakozom majd a többséghez.
Ha a 2. verzió mellett döntünk, akkor szerintem Henivel lehet közös csomagunk, és talán Ankaaa van még közel hozzánk. De ez csak egy ötlet a részemről...

Dora írta...

Az tök jó ötlet, hogy kitaláljuk kb, hogy ki merre lakik, hogy lehene elosztani a dolgokat.

Nekem talán Dóra lehetne párom, mert vele sokat találkozok. Dóri is. Meg mondjuk 2 csajszinak rendeltem a csomagban, akik nem sal-osak csak velünk rendeltek. Meg Timivel is terveztünk találkát...

Timici írta...

Dóri, én is tartom a rendelésem, kérek mindent továbbra is. Ha szavazni kell, én az elsőre voksolok, ha a többség a második verziót választja, akkor ha nem gond lennék Veled egy csoportban.;o)
este mailek is majd:o)
Azt lenne jó megtudni, hogy milyen postával adta fel pl.USPS vagy egyéb, illetve egy számot, mert arra azért tudnánk keresni. Csak azt remélem, ha megtudja, hogy szeptember óta nem ért ide a cucc, talán előbányássza a papírt és mond vmi hasznosat.

Dóra írta...

Én is tartom a rendelésem. Mindkét verzió mehet.

Heni írta...

A második mellett voksolok, az nekem biztosabbnak tűnik, nem tudom, miért. Kriszti, és Anikó valóban tök jó csapatnak tűnik, mármint lakóhely szerint, Anikóval még a postázást is ki tudjuk kerülni, ha egyikünkhöz érkezne a csomag.

Viszont lenne egy kérésem is. Dóri, ha újra rendelsz, csomagoltatod a cuccost, kérnél nekem egy 12035-ös millhill gyöngyöt is? Még az Évában sem tudják nekem nagyon meghozatni, vagyis már több mint egy hónapja megrendeltem, és még semmi :(:(:( Az Amethystemhez meg nagyon kellene a végén. Ha addig megkapom az Évából, az sem gond, ha kettő lesz, mivel ilyen nehezen lehet hozzá jutni, legalább elteszem tartalékba. Természetesen utalnám az árát pluszban a többi plusz költséggel együtt. Köszike

CathlenKata írta...

Én is tartom a verziómat,kéremszépen a csodacsomagomat és mindjárt mélek neked .

Amúgy nekem mindegy melyik verziót választjátok . A közös csomagnál , ha lehet veled lennék párban , ha nem gond .

Heni írta...

Amúgy én teljesen le vagyok maradva a hírekből.... Kata, TE miért léptél ki? Hisz már el is volt kezdve az első nőcid....

Dora írta...

Timi, semmiféle számot nem tudott adni a nő, 100x rákérdeztünk, magyaráztuk, hogy itt igy nem tudjuk kikerestetni a vámon. Vagyis még azt sem tudjuk hogy egyáltalán Mo-ra beért-e.

Heni, természetesen, hozzáveszem a tiédhez a gyöngyöt!

Én is amondó vagyok, hogy ha nem jön meg a héten akkor legyen a 2-es verizó. Sőt, ha többen hozzánk akarjátok, akkor azt is lehet, hogy 1 nap eltérésekkel rendelek, és akár egyet ide, egyet Péter melóhelyére ;)

CathlenKata írta...

Heni nem léptem ki csak nem minden nőcit hímzek ki ...

Dora írta...

Heni, először azt mondta Kata, hogy kiszáll, aztán azt irta, hogy 1 csajt lehet, hogy meghimez, a többin meg gondolkodik, én ezt úgy vettem, hogy kiszállt, de ezek szerint mégsem ;) Kevesebbet lehet himezni, semmi akadálya! :-D

Dorottya írta...

nekem is marad a rendelés.... mindegy melyik verzióban.

Carol Anna írta...

Az én rendelésem is marad ugyanúgy! Mivel hozzám senki sem lakik közel, így az enyém jöhetne külön.

Névtelen írta...

Nekem is mindkét verzió megfelel és maradna a rendelésem is ugyanaz. A 2. verzió esetén bárkivel szívesen csoportosulok, én is messze lakok mindenkitől (mondjuk xdoraval talán megoldható a személyes tali:) ).
Nem irigyellek Mariann a sok szervezkedesért.:( Külön köszi, hogy intézed nekünk!

Ankaaa írta...

Nekem is megfelel mindegyik változat, bár a második megvallom ezek után szimpatikusabb. Henivel a postát ki tudjuk kerülni. Kriszti nem tudom merre lakik, de lehet vele is :-)
Qsnap-ot lehet onnan rendelni?

Hencsi - bneheni írta...

Dóri, köszi a gyöngyöt!!
Anikó: Kriszti sárbogárdi, és pont most írta, hogy időnként jönnek ide hozzánk bevásárolni, tehát akkor Vele is ki tudjuk kerülni a postázást.
A Qsnap jó ötlet, ha lehet, én is kérnék (pirulós smily) :D:D
Dóri, tényleg köszi, hogy ennyit fáradozol miattunk!!

CathlenKata írta...

Hmmm q snap .... mély sóhaj ( nagyonpirulós smili ...) Lehet kérni ?

Kriszti írta...

Ankaaa!

Jól írja Heni, ezért vetettem fel, hogy lehetnénk mi hárman, egy csapatban (vagy csomagban :)).
Fehérváron is megfordulok néha, meg Soponyán. Egy-két évig elég helyhez kötött vagyok. :)

Jót mosolyogtam, mert a q-snap kereten én már a rendeléskor is gondolkodtam, és kicsit bántam hogy végül kihagytam. Most meg nem akartam keverni...
Valaki segítene, hogy mekkorát érdemes rendelni? Mennyire variálhatóak?

Ankaaa írta...

Kriszti!

Fehérvárra szinte minden nap be kell mennem, Soponyára minden hónap utolsó hetében megyek, oda el tudom vinni a csomagod. Henivel mi könnyen megoldjuk a csomag küldést, mert legidősebb magzatom ott tanul, így jó postásunk van :-))Nekem így megnyugtatóbb lesz, ha a második megoldás mellett dönt a csapat, mert a posta olyan amilyen.
Qsnap-om van egy 20x20-as, sajna nem tudom hány colosnak felel meg. Ez a középső méret volt, ha jól emlékszem. Ez mellé szeretnék egy kisebbet, ami emlékeim szerint 16x16-os, mert ez időnként nagyon nagy, de láttam valakinél téglalap alakút is. Tudnátok segíteni hol tudnám megnézni milyen a választék?

Kriszti írta...

Ankaaa!

Milyen kicsi a világ. A szüleim Soponyán laknak, tehát bármikor otthagyható a csomag. Akkor szerintem, ha a többség a 2. verzió mellett dönt, akkor külön postázás nélkül megoldjuk a továbbiakat, mindegy kihez érkezik amerikából a csomag.

http://www.123stitch.com/QSnapFrames.html itt tudod megnézni a választékot. Ha jól tudom 1 col kb 2,5 cm, azaz a 20*20as kereted 8*8 colos. Javítson ki valaki, ha tévedek.

Carol Anna írta...

Nekem három méretben van QSnap-pom. Nálam is láthattad a téglalap alakút Anikó, mivel ezek egymással kombinálhatók. (Én általában így használom.) Szívemből ajánlom, hogy aki teheti szánjon rá, nagyon jó hímezni vele! :-) Nekem a 8"x8", 11"x11" és a 17"x17" méretben vannak.

Kriszti írta...

Köszönöm Anna a segítséget.

Ha nem lesz meg a csomag és újra rendeli Dóri, akkor szerintem meglepem magam karácsonyra. :)

CathlenKata írta...

Jól látom le van értékelve a q snap ?

Dóra írta...

Sziasztok!

Csak egy utolsó kérdés, mert ha jól látom ma lesz az utolsó nap, hogy esetleg megérkezzen a csomagocskánk. Szóval ha a cakumpakk egben újrarendelést választjuk, akkor ugye plusszban még kell számolnunk a vámmal is, Vagy tévedek?

Dora írta...

Sziasztok,

na ma irtam az 123stitches csajnak.
Majd irok ha van valami fejlemény.

A mailekre is megpróbálok csajok reagálni, csak valahogy nem haladok semmivel, nincs semmire időm...

Szóval Kata, tutira akarok menni, annak ellenére is kell minden gyöngy, hogy nem akarod mindegyik csajt meghimezni? Milyen méretű q-snap keret kell?

Anikónak vettem a plusz rendelést, a 3 keret (2db 8x8, és egy 11x11).

Krisztinek is.
Heninek is a plusz dolgot.

Van még valakinek valami kérdése? Óhaj sóhaj? Ha letárgyaltam a nővel a dolgot, akkor jövő héten küldök el valami új rendelést.

Heni, akkor a te cimedre kérem az egyik csomagot. Meg akkor szerintem kérek kettőt a miénkre. Egyiket mondjuk ide, a másikat Péter munkahelyére, mert úgy tűnik, hogy mindenki velem akar társulni :-DDDD
Ez azt jelenti, hogy a postaköltség kicsit megdobódik. Ja, és kértem a nőt, hogy ajánlottan adja fel, akkor is ha több kerül, csak tudjuk itt kerestetni. Rendben mindenki részértől?

Dora írta...

Ja, Dóra, a vám soha nem száz százalék! Akkor sem ha alatta van az értéknek a csomag, akkor is simán megvámolhatják. Ez csak akkor fog kiderülni, ha megérkezik. Mondom, eddig nekem egyik rendelésem sem vámolták meg, pedig most emeltek határt, és amikor még kértem, akkor jóval kevesebb volt.

Heni írta...

Dóri, én is kérek szépen egy qsnapot, a plusz gyöngy mellé, egy 11"×11"-eset, mert fogalmam sincs, hogy melyik a jobb, így marad az arany középút :):):)
A címemet este küldöm priviben :):):)

Anikó-Kriszti: mit szóltok majd egy mini talihoz hármasban, ha megérkezik a csomag? :):):):)

CathlenKata írta...

Dóra ! Én is kérek egy 11x11 es qsnapot . Bocsi a mailból kihagytam a méreteket .

Carol Anna írta...

A saját megrendelésemet kérhetem az én címemre?

Dora írta...

Anna, persze!

Most irt vissza a csaj, hogy este visszautalja a pénzt ha bent van az irodájában.
Azt mondta, hogy szerinte reménytelen, hogy ez már megjöjjön, mondta, hogy 100x küldenek magyarországra, és 10 nap alatt meg kéne érkeznie.
Viszont azt mondta hogy ajánlottan nem tud postázni, mert hogy erre nincs embere... nem mondom, hogy értem... na mindegy, biztos máshogy mennek náluk a dolgok.
Jövő héten akkor szétküldöm a rendeléseket.
1. jön Annának, 2. Heninek, 3-4. meg ide hozzám. Viszont ezek után nem ér nálam reklamálni ha megvámolják ;) Szép hétvégét mindenkinek.

Hencsi - bneheni írta...

Dóri: a multin írtam egy privit, benne a címmel :)